Aiden Thomas üzent a magyar olvasóknak - “Köszönöm, hogy az életetek részei lehetnek ezek a karakterek”

Október 31-én jelenik meg Aiden Thomas New York Times bestseller-listás szerző első regényének, a Cemetery Boysnak magyar kiadása. A történet szerint Yadriel transz srác, aki szeretné bebizonyítani a családjának, hogy vérbeli brujo, vagyis a família férfitagjainak misztikus hagyományai szerint képes kommunikálni a szellemekkel. Amikor az unokatestvére rejtélyes körülmények között meghal, megpróbálja megidézni a szellemét, azonban helyette az iskola rosszfiúját, Julian Diazt sikerül megszólítania, és együtt kezdenek neki a nyomozásnak. De minél több időt töltenek együtt, Yadriel annál kevésbé képes elengedni Juliant. Aiden Thomas arról mesélt nekünk, mi ihlette a történetet, és milyen fő üzenetet tartogat az olvasók számára. 

Mi inspirált a történet megírására?

Olyan könyvet szerettem volna írni, amilyenre tiniként nekem is nagy szükségem lett volna. Gyerekként imádtam a fantasy történeteket, de szinte sosem játszottak bennük központi szerepet hozzám hasonlóan queer, transz és latine karakterek. A Cemetery Boys-nál azokat a sztorikat és mágiát akartam alapul venni, amit imádtam, és azt megtölteni a számomra ismerős családdal, kultúrával és közösséggel.

Yadriel esetében olyan transz karaktert akartam alkotni, akinek a története nem merül ki annyiban, hogy transz. Persze vannak az identitásához köthető küzdelmei, de emellett brujóvá válik, rejtélyt old meg, a családjával veszekszik, szerelmes lesz, és megidéz egy irtó idegesítő szellemet, aki nem hajlandó békén hagyni. Szerettem volna egy olyan nagy, mágikus kalandot adni neki, amilyet a queer és transz srácok mindig is megérdemeltek volna.

Mit tanultál a karaktereidtől?

Azt hiszem, Yadrieltől a leginkább azt, hogy különbség van aközött, hogy tudod, ki vagy, és hogy úgy érzed, mások engedélyére van szükséged, hogy ez az ember lehess. A könyv elején pontosan tudja magáról, kicsoda, mégis rettentően vágyik rá, hogy a családja és a közössége elismerje. Az útjának egy részét az alkotja, hogy megtanulja, hogy számít az elfogadásuk, pláne mivel szereti őket, de nem ez határozza meg, valós-e az identitása.

Másfelől, Juliantől arról tanultam sokat, milyen erőt ad harsányan, minden szégyenkezés nélkül szeretni másokat. Julian impulzív és kaotikus, de emellett hihetetlenül egyenes is. Ha szeret valakit, gondoskodik róla, hogy ezt az illető is tudja. Azt hiszem, mindkettejüktől azt tanultam meg, hogy magunkhoz híven kell élnünk akkor is, ha ezzel sebezhetővé válunk.

Volt való életbeli inspirációja a történetben megjelenő konkrét Stingray kocsinak?

Igen! A Stingrayt azok az izomautók és lowriderek ihlették, amik mellett Kaliforniában, főleg Los Angelesben felnőttem. Kiskoromban apámnak volt egy 1969-es Ford Mustangja, és sok kedves emlékem van arról, ahogy azzal furikázunk Kaliforniában. Mindig is imádtam a régebbi kocsikat, mert igazi személyiségük van. Harsányak, gyönyörűek, kicsit színpadiasak és lehetetlen nem észrevenni őket, szerintem hasonlítanak Julianhez.

Szóval bár nincs konkrét ihletője az életemből a Stingraynek, a hozzá köthető érzések nagy része az apámmal közös emlékeimből fakad, és abból, hogy a dél-kaliforniai autós kultúra mellett nőttem fel. Fontos volt számomra, hogy Julian kocsija több legyen közlekedési eszköznél. Része a személyiségének, a történetének, annak, ahogy navigál a világban.

Mit szeretnél, mit vigyenek magukkal az olvasók a történet elolvasása után?

A leginkább azt remélem, hogy a Cemetery Boys elolvasása után úgy érzik, van hely számukra.

Ez a könyv leginkább arról szól, hogy tartozzunk valahová. Yadriel szereti a családját és a hagyományaikat, még ha a közössége néha nehezen is érti meg őt. Szerettem volna azt a gondolatot körbejárni, hogy nem kellene aközött választani, hogy önmagunk legyünk és hogy azokhoz tartozzunk, akiket szeretünk. Néha a hagyományoknak változniuk kell, mert az emberek, akiket szolgálnak, szintén megváltoztak.

Azt is remélem, hogy az olvasóknak átjön, milyen fontos, hogy annak lássunk másokat, akiknek azok mondják magukat, hogy meghallgassuk őket és teret adjunk nekik. És persze remélem, úgy csukják be a könyvet, hogy azt érzik, mindenki megérdemel egy olyan bolond, őszinte szerelmi történetet, amilyen Yadrielé és Juliané!

Mit üzensz a magyar olvasóknak?

Hihetetlenül hálás vagyok, hogy a Cemetery Boys eljutott a magyar olvasókhoz. Íróként az egyik leglenyűgözőbb látni, hogy ez a nagyon egyedi, queer, transz, mexikói-amerikai srácról és a családjáról szóló történet bejárja a világot, és olyanokkal is kapcsolódik, akiknek teljesen más az élete, mint Yadrielé.

Remélem, találtok számotokra ismerős pontokat Yadrielben, Julianben és a történetükben – legyen szó arról az érzésről, hogy próbáljátok megtalálni a helyeteket a világban, vagy hogy  igyekeztek egy bonyolult családdal boldogulni, beleszerettek valakibe vagy egyszerűen  csak szeretnétek, ha a környezetetek annak látna, akik vagytok.

Köszönöm, hogy az életetek részei lehetnek ezek a karakterek, és hogy a Cemetery Boys a saját temetőjétől ilyen távol is otthonra találhatott. Elmondhatatlanul sokat jelent ez nekem.

(Fordította: Hódosi Róbert)